Fürjtojással készült saláták.

Laktató fürjtojásos saláta

laktato-tojassalata_b.jpgHozzávalók 4 főre:
  • 1 tasak vegyes saláta (készen kapható vegyesen),
  • 2 lilahagyma, egy doboz kukoricakonzerv,
  • személyenként 4 darab főtt fürjtojás,
  • 10 dkg füstölt sajt-, illetve sonkaszelet,
  • 2 evőkanál balzsamecet,
  • 4 evőkanál olívaolaj,
  • pár csepp Worchester-szósz,
  • bors

Elkészítése:

A salátát megmossuk, lecsepegtetjük. A hagymát vékony szeletekre vágjuk, a kukoricát lecsepegtetjük, a sajtot kockára vágjuk, a sonkát nagyobb darabokra tépkedjük vagy vágjuk. A hozzávalókat a tojás kivételével összekeverjük.
A balzsamecetet az olívaolajjal és a Worchester-szósszal elkeverjük, majd a salátához adjuk és óvatosan összevegyítjük, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Néhány órát állni hagyjuk. A keményre megfőzött, meghámozott fürjtojásokkal tálaljuk.

Forrás:szekelyhon.ro


Céklasaláta fürjtojással

Céklasaláta fürjtojással.jpg



Hozzávalók:

  • 50 dkg cékla
  • 5-6 db ecetes csemege uborka
  • 8 db fürjtojás
  • 1 szál újhagyma
  • 8-10 cm póréhagyma
  • A salátaléhez:
  • víz
  • cukor
  • ecet
  • torma
  • kömény


Elkészítés:

A tisztított céklát héjastól, sózott vízben puhára főzzük, majd a héját leszedjük és felszeleteljük. Az elkészített salátalével összekeverjük és legalább 1 napig állni hagyjuk.

A fürjtojásokat enyhén sós vízben - a forrástól számítva - 3-4 perc alatt keményre főzzük és hideg vízben lehűtjük. Tálalás előtt adjuk hozzá a szeletelt uborkát, megszórjuk a hagymakarikákkal, díszítjük a tojással.

Forrás:mindmegette.hu


Saláta füstölt pisztránggal, fügével és fürjtojással

Saláta füstölt pisztránggal, fügével és fürjtojással.jpg

Hozzávalók:

  • 2 marék rukkola
  • 10 dkg füstölt szalonna
  • 10 db pácolt fürjtojás (recept lejjebb)
  • 1 tojás sárgája
  • fél citrom leve
  • fél dl olívaolaj
  • bors
  • fél dl kefir
  • 60 dkg füstölt pisztráng
  • 7 db füge
  • 30 dkg (körte formájú) sütőtök
  • 15 dkg házi gomolya
  • A pácolt fürjtojáshoz:
  • 12 db fürjtojás
  • 1 közepes fej hagyma
  • 3 evőkanál tárkonyos ecet
  • 1 mokkáskanál só
  • 2 édesítő tabletta
  • 1 mokkáskanál fehérbors

Elkészítés:

A fürjtojásokat megfőzzük, meghámozzuk. A pácoláshoz az ecetet simára keverjük a sóval, borssal, édesítővel és 2 dl vízzel. A hagymát vékonyra szeleteljük, a tojással együtt az ecetes vízbe tesszük. 2 napig lefedve, hűtőben érleljük.

A szalonna zsírját kiolvasztjuk, a pörcöket félretesszük. A sütőtököt vékony szeletekre vágjuk, a szalonnazsíron mindkét oldalukat pár perc alatt megsütjük, papírtörlőn lecsöpögtetjük.

A tojássárgáját összekeverjük a citrommal, olajjal, kefirrel, sózzuk, borsozzuk. Összeforgatjuk a szalonnával és a rukkolával.

Egy nagy lapos tálon elrendezzük. Rátesszük a sütőtökszeleteket, a félbevágott fürjtojásokat, a negyedelt fügéket. Rámorzsoljuk a sajtot. A pisztrángok fejét levágjuk, a bőréből kézzel kibontjuk a húst (lehetőleg minél kevesebb szálka maradjon benne). Ezt tesszük a saláta tetejére.

Forrás:mindmegette.hu


Saláta sajttal és fürjtojással

Saláta sajttal és fürjtojással.jpg

Hozzávalók 4 személyre:

  • 10 dkg retek
  • 20 dkg feta (vagy más sajt)
  • A mustáros öntethez:
  • 1 evőkanál méz
  • 1 evőkanál finomra vágott snidling
  • 1 evőkanál almaecet
  • 1 dl joghurt
  • 5 dkg lágy krémsajt
  • 1 citrom leve
  • Az olajos öntethez:
    • 1 dl olívaolaj
    • 1 teáskanál szardella paszta
    • 1 dl uborkalé
    • 1 evőkanál finomra vágott lilahagyma
    • 2 db reszelt csemege uborka
    • 1 evőkanál gorombára vágott petrezselyem

    Elkészítés:

    A salátákat megtisztítjuk, leveleire szedjük, megmossuk, leszárítjuk és összetépkedjük. Megmossuk, megtisztítjuk a retket, a paprikák és kisebb darabokra vágjuk. A sajtot felkockázzuk. A fürjtojásokat keményre főzzük (kb. 8 perc), meghámozzuk és kettévágjuk.

    A sajtot, a salátákat, a retket és a paprikát lazán összekeverjük. Négy tányérra szedjük, és a tetejére tesszük a fürjtojást. Elkészítjük a salátaönteteket:
    Mustáros: a mustárt kikeverjük a mézzel, olajjal. Amikor egynemű, beletesszük a snidlinget, sót, gyömbért és az ecetet – valamint kb. 1/2 dl vizet.
    Joghurtos: a joghurtot kikeverjük az olajjal, a krémsajttal, a cukorral és a citromlével. Amikor sima, beletesszük a snidlinget, sózzuk.
    Olajos: az olajat elkeverjük a szardellapasztával, az uborkalével, majd beletesszük a hagymát, az uborkát, a petrezselymet. Ismét elkeverjük, ha kell, sózzuk.
    Ki-ki az ízlésének megfelelővel gazdagon meglocsolja a saját adagját.

    Forrás:mindmegette.hu


     

Spenótsaláta fürjtojással, ruszlival és fokhagyma chips-szel

Spenótsaláta fürjtojással, ruszlival és fokhagyma chips-szel.jpg

Hozzávalók:

  • 20 dkg bébispenót
  • 12 fürjtojás
  • 8 dkg ruszli (ecetes hering)
  • 1 zöldalma
  • Az öntethez:
  • 1 teáskanál dijoni mustár
  • 1 evőkanál almaecet
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • bors
  • cukor
  • A fokhagyma chips-hez:
  • 1 fej fokhagyma
  • 3 evőkanál olaj a fokhagyma chips kisütéséhez

Elkészítés:

Elsőként elkészítjük a fokhagymát, melyet megtisztítunk és vékonyan felszeletelünk. Felforrósított olajban hirtelen aranybarnára sütünk, de nagyon vigyázunk, hogy ne égjen meg – különben kesernyés lesz. Papírtörülközőre szedjük és jól megsózzuk.

Mustáros vinaigrette mártást készítünk: krémesre keverjük a mustárt, az almaecetet és az olívaolajat, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, kevés cukorral ízesítjük.

A spenótleveletek megtisztítjuk, a ruszlit ízlésesen csíkokra vágjuk, a zöldalmát vékonyan felszeleteljük, a fürjtojásokat megfőzzük és hosszában kettévágjuk.

A spenótlevelekre halmozzuk a halat, az almaszeleteket és a félbevágott tojásokat, majd meglocsoljuk a mustáros mártással, végül megszórjuk a frissen kisült fokhagyma chips-szel. Barnakenyeret kínálhatunk hozzá.

Forrás:mindmegette.hu


 

Zöld saláta fürjtojással

Zöld saláta fürjtojással.jpg
Hozzávalók (4 személyre):

  • kb 25 dkg jégsaláta és fejes saláta
  • 1 csokor zöldhagyma
  • 20 dkg brokkoli
  • 1 érett avokádó
  • fél kígyóuborka
  • 8-10 fürjtojás
  • 15 dkg baconszalonna
  • 1 kis doboz natúr joghurt (150 g)
  • kevés olívaolaj és balzsamecet
  • néhány csepp citromlé
  • só, frissen őrölt színes bors
 
 Elkészítése:

  • A fürjtojásokat keményre főzzük, majd hideg vízzel leöblítjük, meghámozzuk, és mindeniket félbevágjuk.
  • Enyhén sós vízben a brokkolit kb 2 percig főzzük, majd leszűrjük, hűlni hagyjuk.
  • Egy száraz serpenyőben a szalonnaszeleteket megpirítjuk.
  • A salátát vékony csíkókra vágjuk, az uborkát vékony karikára, az újhagymát szintén karikára. Meghámozzuk az avokádót, a magját kiemeljük, és felszeleteljük. Kevés citromlével lecsöpögtetjük, hogy ne barnuljon meg.
  • A salátát egy nagy tálba szórjuk, és hozzáadjuk a zöldségeket: újhagyma, uborka, brokkoli, avokádó.
  • Meglocsoljuk olívaolajjal, balzsamecettel, illetve sóval és őrölt borssal megszórjuk. Óvatosan összekavarjuk, és tányérokra adagoljuk. A tetejére helyezzük a fürjtojást, meg a falatokra tépkedett sült bacont. 
  • Az egészet még egy leheletnyi frissen őrölt borssal megszórjuk és ha szükséges, ízesítjük olajjal, balzsamecettel.
  • A joghurtot enhyén megsózzuk és borsozzuk, a saláta mellé kínáljuk.
Tipp: A joghurtot csilivel is ízesíthetjük.

Forrás:mytaste.hu



Fitness saláta joghurtos öntettel

Fitness saláta joghurtos öntettel.jpg
Hozzávalók:
  • tetszés szerint friss, vegyes színű saláta (kb 5 dkg) 
  • 4-5 fürjtojás 
  • 4 kisebb hónapos retek 
  • 1 szál újhagyma 
  • 5 dkg mozarella sajtgolyó 
  • kevés sárga színű paprika
az öntethez:
  • 4 evőkanál sűrű natúr joghurt (zsírszegény),
  • 1 evőkanál extraszűz olívaolaj,
  • 1 cikk fokhagyma reszelve,
  • 1 teáskanál mustár,
  • só,
  • frissen őrölt színes bors
Elkészítése:
  • A tojásokat 5 perc alatt keményre főzzük, meghámozzuk, és negyedekbe vágjuk. 
  • A zöldségeket megmossuk, ezután a zöldhagymát karikára, a retket meg a paprikát gyufaszál vékonyságúra vágjuk. 
  • A saláta hozzávalóit egy tálra rendezzük, az öntet hozzávalóit pedig összekavarjuk és a salátára öntjük. Frissen őrölt borssal megszórjuk-szükség esetén- sózzuk.
Forrás:mytaste.hu



Emeletes zöldborsósaláta

emeletes zöldborsósaláta.JPGHozzávalók 5 pohárhoz:

  • 25 fürjtojás
  • 30 dkg zsenge zöldborsó (tisztán mérve)
  • 1 csomó újhagyma
  • só, őrölt fehér bors
  • 1 tojássárgája
  • 1,25 dl olaj
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 evőkanál citromlé
  • 1 dl tejszín
  • petrezselyemzöld
     
Elkészítés:

  • A fürjtojásokat a szokott módon keményre főzzük, majd megtisztítjuk.
  • A borsót enyhén sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük.
  • Az újhagymát megtisztítjuk, és keveset a zöld szárrészből is használunk karikára vágva.
  • Majonéz készítése: a tojássárgáját elkeverjük, kis adagokban hozzákeverjük az olajat.
  • Hozzáadjuk a mustárt, a citromlevet és a tejszínt, ízesítjük sóval, őrölt fehér borssal.
  • Híg öntetet kapunk, amibe beleforgatjuk a kihűlt zöldborsót (ha sűrűbb öntetet szeretnénk, tejszín helyett használjunk tejfölt).
  • A poharak aljában szétosztjuk a hagymakarikákat, erre rétegezzük a majonézes zöldborsót, majd az egészet megkoronázzuk a főtt fürjtojás-karikákkal.
  • Tetejét apró, zsenge petrezselyemlevélkékkel díszítjük (petrezselyem helyett snidlinget is használhatunk).

    Forrás:mytaste.hu

     

Fürjtojás saláta

Fürjtojás saláta.JPG
Hozzávalók:
  • egy fej saláta
  • 15 db fürjtojás
  • 10 dkg natúr, friss sajt
  • 10 dkg tejföl
  • 10 dkg majonéz
  • só,
  • bors,
  • frissen facsart citromlé ízlés szerint


Elkészítés:

A sajtból, tejfölből, majonézből mártást készítünk, sóval, borssal, citromlével ízesítjük. A tojásokat megfőzzük, a salátát alaposan megmossuk és apróra tépkedjük v. vágjuk. A salátát a mártással alaposan összeforgatjuk, majd hozzáadjuk a felezett tojásokat. Jó ha fogyasztás előtt kicsit össze tudnak érni az ízek a hűtőben. Mi pirítóssal ettük vacsorára.

Forrás:mytaste.hu


Majonézes fürjtojássaláta

Majonézes fürjtojássaláta.pngHozzávalók 4 főre:
  • 24 főtt fürjtojás (lehet füstölt is),
  • 8 evőkanál majonéz,
  • 3 evőkanál tejföl,
  • 3 evőkanál száraz fehérbor,
  • 1 mokkáskanál mustár,
  • 1 mokkáskanál porcukor,
  • fél citrom leve,
  • fél mokkáskanál őrölt fehér bors,
  • só,
  • 1 szép fej saláta


Elkészítés:

1. A fürjtojásokat megtisztítjuk, majd félbevágjuk. A majonézt a tejföllel, a borral simára keverjük, a mustárral, a porcukorral és a citrom levével kellemesen pikánsra ízesítjük, megborsozzuk, ha kell, utánasózzuk, végül a fél fürjtojásokat is beleforgatjuk.
2. A salátát leveleire bontva megmossuk, megszikkasztjuk, majd csíkokra vágjuk. Négy salátáskehely alján elosztjuk, és a majonézes fürjtojást ráhalmozzuk.

Forrás:receptletoltes.hu

 

 Majonézes sonkapástétom fürjtojással
Fürjtojásos ételek
 Pulykatokány fürjtojással
Sültek fürjtojással
Laktató fürjtojásos saláta
Fürjtojással készült saláták.
Fürj aszalt szilvával
Sült fürjek
Bejelentkezés
E-mail:
Jelszó:
Kosár
A kosár üres
Üzenet a honlapról
Név:
E-mail:
Biztonsági kód:
Üzenete:
Hírlevél feliratkozás
E-mail:
Név:
Hogyan szólíthatjuk?: